Ha eddig bármikor kételkedtél volna abban, hogy az Észbontók és egyéb hasonló műsorok mennyire valóságosak...
akkor hallgassátok meg legfrissebb élményemet a közoktatásról.
Azzal kezdeném, hogy 6 éve korrepetálok matekot, főleg gimis diákoknak, illetve segítem őket az érettségire történő felkészülésben. A napokban megkeresett egy család azzal a problémával, hogy a lányuknak összesen 3 pontot sikerült összeszedni az idei matek érettségin és foglalkoznék-e vele a nyáron, hogy októberre átmenjen egy kegyelem kettessel legalább. Elmondtam nekik, hogy nyilván ezt én egy személyben nem tudom garantálni, pláne nem így, hogy a gyereküket korábbról nem is ismerem, de végül megegyeztünk abban, hogy elkezdünk foglalkozni a problémával, hiszen ettől rosszabb már nem lehet.
El is jött a nagylány tegnap az első órára és kezdte rögtön sorolni, hogy ő nem érti "ezeket az ilyen képleteket" stb... Mondom nem baj, szépen lassan majd eljutunk oda is, de előtte nézzünk valami egyszerűbb, de szintén fontos témát. Ezzel a lendülettel céltudatosan felcsattintottam a 9.-es matekkönyvet a halmazoknál. Már előre le is pörgött az agyamban, hogy ez mennyire jó óra lesz, hiszen ebben a témakörben tényleg minden tudnivalót rengeteg mindennapi életből vett példával alá lehet támasztani. Gondoltam, majd kicsit helyrebillen az önbizalma, meg megjön a kedve a tanuláshoz.
Nem így történt. Az én kedvem ment el a tanítástól (meg kb az élettől is).
Adódik a feladat:
A:= {31 napos hónapok}
Nagyon nehézkesen, de sikerül megértetnem vele, hogy nem az a lényeg, hogy fejből tudja-e, hogy melyik hónap 31 napos és melyik nem, hanem az, hogy eszébe jut-e, hogy van nála egy telefon, a telefonban egy naptár, a naptárban pedig a megoldás. (Nem, nem jutott eszébe).
Fokozódik a nemzetközi helyzet:
B:= {32 napos hónapok}
(az üres halmazok mibenlétét alaposan megtárgyaltuk az óra korábbi részén)
- Na, erről mit gondolsz?
- Hát... nem akarok hülyeséget mondani - kezdi, miközben a telefonját, amiről az előbb tisztáztuk, hogy a naptárat tartalmazza, mélyen a táskájába süllyeszti - de ezekből mintha nem lenne olyan sok... Nem?
- Így is mondhatjuk... - próbálom kissé elviccelni a helyzet tragikusságát, hátha észbe kap - Na de konkrétan mennyi lehet az a nem sok?
- Hát... azért szerintem van egy vagy kettő.
Itt jegyezném meg, hogy a lány vendéglátós szakközép iskolában tanult. Persze ezt leszámítva sem tudom feldolgozni, hogy hogyan sikerült leélni 18 évet úgy, hogy nem tűnt fel neki, hogy nincsenek 32 napos hónapok, de azért a vendéglátásban szerintem ennek kiemelt fontossága lehetne.
Semmi baj, most már ezt is tudjuk. Ma sem keltünk fel hiába. Gondolom...
C:= {a hét napjai, amelyek tartalmaznak 'e' betűt}
- A hét napjai... hét... de most... most hogy értik hogy hét?
Én ezen a pontom már csak pislogok mint hal a szatyorban.
- Ja, hogy úúúúgy..... á..... már értem! Akkor, a péntek?
- Oké, a péntek az jó, de mehetnénk inkább sorban? - kérdem félve - Melyik az első ilyen nap?
- A szerda.
Jó, gondoltam magamban, szakadjunk el ezektől a triviális dolgoktól, hátha csak az billenti ki őt ennyire a szellemi egyensúlyából, hogy nem számokat lát matekórán.
D:= {x | x+8=88}
(Megbeszéljük mit jelent a jelölés, át is fogalmazom neki egy szép kerek mondattá.)
- Nos tehát akkor, melyik lehet az a szám, amihez ha nyolcat hozzáadunk, 88-at kapunk.
- Hm... hát... én ezekben sosem voltam jó.
- Semmi baj, gondolkozzunk közösen. - próbálkozok - Volt egy számunk, hozzáadtunk 8-at, 88-at kaptunk. Mi lenne, ha kivonnánk ezt a 8-at, amit hozzáadtunk és kiderítenénk mennyi volt eredetileg?
- Oké, ez jó ötlet - bólogat lelkesen majd közli, hogy - tizenegy.
Most biztosan felmerül sokatokban, hogy trollkodik, de higgyétek el, különbséget tudok tenni egy trollkodó tizenéves, meg egy, az agytekervényeit kétségbeesetten csikorgató fiatal között, aki halál komolyan lehetetlen kihívásnak érzi ennek az egyszerű matematikai műveletnek az elvégzését.
Nem értem, hogy hogy jutott el ez az egész rendszer idáig, és itt most elsősorban nem arra gondolok, hogy miért bukott meg ez a lány az érettségin, hanem, hogy hogyan engedték át általános iskola 4. osztályából (legkésőbb) ennyi tudással és éltették benne azt az illúziót, hogy ez elég lesz bármire is.
Köszönöm, hogy megoszthattam veletek mérhetetlen kétségbeesettségemet.