Szakítás, hogyan tovább?

Kiírom magamból, mert jólesik, de sokat segítenének a jótanácsaitok is. Sajnos hosszú poszt de csak így sikerült.

Szakított velem a párom. Nem volt se megcsalás, se másik fél (igen, ez teljesen biztos). Már egy ideje rájöttem (éreztem, láttam) hogy nem szeret, hiába mondta. Vártam, hogy újra az az ember legyen, aki szeret engem, de nem lett. Végül én jeleztem neki hogy probléma van és meg kéne beszélni, ezután néhány külön töltött nap és gondolkodás után jutott arra hogy így lesz jobb mindkettőnknek hosszútávon. Rövidtávon persze rossz és fáj, de hosszútávon jobb lesz.

Belátta és beismerte, hogy esetleg kötődési problémái vannak, illetve komoly problémái az érzelmei észrevételével, felismerésével, sokszor azzal is hogy észrevegye ha valami nem jó neki, és azzal is hogy ezt a másik felé közölje. Felismeri ebben a saját felelősségét. Nem is fog kapcsolatot keresni egy darabig, hanem ezekkel fog foglalkozni.

Elismeri, hogy én megtettem amit csak tudtam ezért a kapcsolatért, és hogy mindig változtattam, amikor kifejezte valami igényét vagy problémáját.

Ennek ellenére nem csak az ő problémái a szakítás oka, hanem szerinte az is, hogy sok dologban alapvetően különbözünk (a személyiségünk?, de ezt nem tudta jól megfogalmazni és kifejezni). Én ezzel nem értek egyet, szerintem ezek olyan dolgok amiket meg lehet beszélni és meg lehetne oldani. Tényleg nem éreztem már jól magam mellette egy jó ideje (hogyan is érezhetné jól magát az ember, ha nem érzi, hogy szeretik, sőt, azt érzi hogy nem), de én sajnos szerettem/szeretem őt. És végig reménykedtem.

A kapcsolatunk elején nagyon szerelmes volt belém, nagyon odavoltunk egymásért, éreztem hogy imád. Persze tudom hogy nem marad meg a kezdeti lángolás, de aztán a fentebb említett dolgok miatt (?) teljesen eltűnt a szerelem a részéről.

Most valószínűleg arra kellene gondolnom hogy az elmúlt időszakban milyen volt velem, én mégis a kezdeti, odaadó szerelmet gyászolom. Hiszen mindvégig azt vártam és abban reménykedtem hogy még ott van valahol és majd visszajön. Ezen most nem tudom, hogyan kellene megpróbálnom túltennem magam.

Szomorú vagyok és fáj, és reflexszerűen az jut eszembe, amilyen ő régen volt és mindig megvigasztalt, érzelmi támaszom volt, de ebben most nem tud már megvigasztalni.

Olyan dolgokat szerettem benne, amiket biztos vagyok benne, hogy más emberben nem fogok meglelni. Erre azt mondta nekem, hogy de cserébe normálisan fog tudni kötődni (az a másik ember majd).

De ez engem most nem vigasztal, Rosszul vagyok a gondolattól, hogy valaki mással legyek vagy mást szeressek.

Emberileg szeret engem és nekem is csak a legjobbat akarja, azt szeretné hogy boldog legyek.

Hogyan próbálhatnék meg ezen túllépni? A szokásos tanácsokat ismerem, foglald el magad, sírd ki magad, menj pszichológushoz, de úgy érzem ezeket csak azért mondják az emberek mert nem tudnak jobbat mondani.